Színpadon - mutasd meg - mozogj!

2023. október 24.

Közönsészervező, világító, súgó, öltöztető, ruhatáros és még sorolhatnám, mi mindenről hallott az V.A osztály a Nagyváradi Szigligeti Színház tárlatvezetésén. Karrier hete témára ráhangolódva mutatták be az épületet és a hozzá tartozó szakmákat. A legnagyobb élmeny a színpadon történő improvizációs előadás volt! Az előcsarnokban a Nagyvárad Táncegyüttes művészeinek vezetésével különleges játékélményekben volt részünk. Köszönet érte! 

Az iskolában jelbeszédet tanultunk Hegyes Luminita tanárővel, ahol kiderült, más-más nyelvet ugyanazokkal a mozdulatokkal is tudunk beszélni. 

Továbbiakban az udvaron mozogtunk, önfeledten versenyeztünk, ügyesedtünk, erősödtünk! 

Kellemesen el is fáradtunk! 

 

Osztályfőnök, Szabó Gergő




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad