Látogatás a Nagyváradi Egyetemen

2023. október 26.

 

A mai egyik foglalkozásra két vendég érkezett, mindketten az informatika területéről.

Az egyik vendég az EKLOS KFT tulajdonosa, aki együtt dolgozik a DOGY ROBOTICS cég tulajdonosával. Mindektten számítógépes rendszerek karbantartásával foglalkoznak. Míg Szűcs László a software résszel foglalkozik, addig Gere Zsolt a hardware részt intézi. Így jól kiegészítik egymást. Egyikük sem informatikusnak indult, de az élet úgy hozta, hogy ezzel kezdtek foglalkozni, és mára sikeres vállalkozásokat működtetnek.

Szerintük nagyon fontos, hogy jó szakamberek legyenek -- lehetőleg a legjobbak a szakmában, mivel így nincs is szükség reklámozásra. Már létező kliensek ajánlásai alapján szerzik az újakat. Mára több mint 30 cég informatikai rendszerét tervezik és tartják karban. Fontos a megbízhatóság és a gyors reagálás a különböző proglémákra. Ehhez benne kell lenni a szakmában, jó problémamegoldó-képességgel kell rendelkezni és tudni kell, hogyan kell rákeresni azoknak a hibáknak a kezelésére, mellyel még nem találkoztak. Ők is kiemelték, hogy nagyon fontos a jó kommunikáció. Amit még érdemes megjegyezni, hogy a kikapcsolódás elengedhetetlen, mivel ez a munka elég stresszes néha, és nagy koncentrációt igényel, ezért ők a sportot ajánlanák stresszoldónak (például Szűcs László triatlonos).

A mai nap harmadik programjaként ellátogattunk a Nagyváradi Egyetemre, ahol Coroianu Lucian docens úr fogadott bennünket. 

Először a matematika-informatika karra vezetett minket, mely a C épületben található. Ott bemehettünk egy kurzusterembe, ahol Laszlo Eugen adjunktus úr éppen mesterséges intelligencia kurzust tartott a diákoknak. Ő beszélt nekünk a karokról, hogy miket tanulnak a matek-infó egyetemen, és elmagyarázta,  hogyan zajlik az egyetemeken az oktatás-tanulás.

Majd a B épületben megtekintettük a Nagyváradi Egyetem nevezetességét, a Fucoult-ingát, mely a Föld forgásának és a Coriolis-erő hatásának szemléltetésére szolgáló kísérleti eszköz.

Ezután a Mérnöki Kart látogattuk meg. Itt Moisil Eliza tanárnő beszélt nekünk a Számítógépek és az Információs Technológiája karról. Megtudtuk, hogy milyen tantárgyakat tanítanak, milyen programokat használnak. Nagyon sok szakmai gyakorlati lehetőség van különböző partnercégek bevonása jóvoltából, mely a későbbi elhelyezkedést segíti.

Végül az egyetem könyvtárát látogattuk meg. Ott az olvasótermen kívül megmutattak nekünk egy olyan termet is, ahol a doktori disszertációkat és a régi folyóiratokat őrzik.

Rájöttünk, hogy a Nagyváradi Egyetem egy nagyon jól felszerelt, sok lehetőséget kínáló egyetemmé nőtte ki magát. Egy bentlakás tanulószobájának a megnézése után hazaindultunk. Sok hasznos információ birtokába jutottunk ma is.




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad