Nyílt nap a Karrier hetében

2023. október 25.

Az Iskola másképp rendezvény keretében a Karrier hete zajlik ezekben a napokban a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban. Vad Márta igazgató portálunknak elmondta: olyan vendégeket hívnak meg – szülőket, egyetemistákat, volt diákokat –, akik el tudják mondani azt, hogy az iskolában szervezett tevékenységek, szakkörök, az órákon elsajátított ismeretek hogyan segítettek nekik a pályaválasztásban, illetve abban, hogy jobban tudjanak érvényesülni az életben. Ugyanakkor a házigazdák is megmutatják azt, hogy jelenleg ők mit tudnak kínálni a remélhetőleg leendő adysok számára. Ebbe a sorba illeszkedett a szerdai nyílt nap is, melynek keretében két időpontban, 10 és 12 órától is fogadták a közel 250 érdeklődőt, akik nem csupán Nagyváradról, hanem a megye minden magyarok lakta vidékéről érkeztek. Többek közt megtudhatták, hogy a tanintézmény vezetősége a 2024/2025-ös tanévben is hat párhuzamos kilencedik osztályt szeretne indítani, és mivel az Ady-líceum egyik sajátossága, hogy nemcsak a tanórakon zajlik az élet, hanem a délutáni órák is mozgalmasan telnek, a gyermekek bepillantást nyerhettek a különböző szakkörök munkájába is. Átérezhették azt, hogy milyen úgymond az iskola lelkülete, miért különös érzés a „sötét folyosón” végigsétálni, mit jelent adysnak lenni. És mindeközben a kísérő pedagógusok sem unatkoztak, hiszen őket egy külön csoportban kalauzolta az épületben Makai-Bölöni Judit könyvtáros.

Ciucur Losonczi Antonius

https://www.erdon.ro/helyi-kozelet/2023/10/nyilt-napot-tartottak-az-adyban




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad