Szülőbizottság

20202021


A szülői bizottság elnöke: Dézsi Enikő

A szülői bizottság alelnökei: Bajkó Zoltán, Varsoczki Enikő

20192020


A szülői bizottság elnöke: Dézsi Enikő

A szülői bizottság alelnökei: Pántya Enikő, Varsoczki Enikő



2023. február 05.

Jótékonysági szülői bál az Adyban

Jótékonysági szülői  bál  az Adyban

Nagy sikernek örvendett a péntek este lezajlott szülői bál, melyre az idén a Partiumi Keresztény egyetem dísztermében került sor.

Köszönet a szervezőknek, fellépőknek, felkészítőknek, és a szülőknek, kedves vendégeinknek, akik velünk együtt ünnepeltek.

Lapozzák szeretettel az alábbi, iskolánk médiaköre által készített képeket, nagyon hűen visszaadják azt a fergeteges hangulatot, mely az estét jellemezte.

Jövőre újra találkozunk!



2022. szeptember 08.

Felhívás kalákára

Felhívás kalákára

Kedves szülők, kollégák, diákok!

A hétfői kezdéshez a felújított bentlakásunknál lenne szükség segítségre. Kérjük szépen a kedves szülőket, kollégákat, alkalmazottakat, diákokat, ismerősöket, hogy aki teheti, jöjjön el holnap, pénteken, szeptember 9 - én, délután 13 óra után az internátust rendbe tenni, kitakarítani. Szükség van apukákra, jól jönnének a csavarozó gépek a bútorok szereléséhez, és szükség van anyukákra, illetve minden segítő kézre az ágyakat, szekrényeket letörölni.

A délután folyamán bármikor lehet érkezni.

Szeretettel várunk mindenkit!



2020. szeptember 23.

Készülés a tanévkezdésre szülői segítséggel

Készülés a tanévkezdésre szülői segítséggel

Kedves szülők!

Sűrű és mozgalmas napok után szeretném szívből megköszönni az ügyes kezű apukák iskolakezdés előtt nyújtott segítségét. Sokan tudtak eljönni és így sokat is tudtak segíteni, ami nagyon jól jött. Egy csapat a padokat szerelte össze, egy másik lecserélte a kétszemélyes padokat egyszemélyesre, lambériát szereltek, illetve a kézfertőtlenítő adagolókat az osztályba, meg minden mást, ami jött, szépen, sorban. Jó érzés volt megtapasztalni a segítőkészséget, köszönet érte!

Így rendezett, felkészült osztályokkal várhattuk vissza az iskolába diákjainkat.

Kérem, osszák meg a köszönetünket a az osztályok szülői csoportjaiban.

Tisztelettel,

Vad Márta

igazgató



2020. február 08.

Szülők bálja a retró jegyében

Szülők bálja a retró jegyében

Sorrendben a 21. szülői bálra gyűltek össze szombat este a jelenlegi és volt adys diákok szülei, öregdiákok, osztályfőnökök, tanárok, meghívottak. A tehetséges diákok zenés-táncos produkciójában fellépett az Ady tánccsoportja először salsával, majd bachatával, show-táncot mutattak be a Vér-ikrek a 10.E-ből, és énekszámmal szórakoztatta a jelenlévőket az ugyancsak 10.E -s Szallós Tünde és a 9.C-s Marton Dorottya. 



2020. január 23.

Meghívó retro szülői bálra az Ady-líceumba

Meghívó retro szülői bálra az Ady-líceumba

Szeretettel hívjuk a kedves szülőket, volt adys diákok szüleit, kedves érdeklődőket az Ady Endre Elméleti Líceum RETRO farsangi szülői báljára, melyet 2020. február 8-án, szombaton 19 órai kezdettel tartunk az iskola dísztermében. Vidám műsorral az iskola diákjai fognak kedveskedni. Akinek ötlete és kedve van, kérjük, öltözzön a 70-80-90-es éveket idéző jelmezbe. Közben tombolavásárra és a hagyományos tortakóstolásra is sor kerül.  Harapnivalót, ásványvizet, üdítőt, kávét biztosítunk. Zenél a President együttes.

A bálon a díszterem légkondicionálóval való felszerelésére szervezünk gyűjtéstSzeretettel fogadjuk felajánlásaikat.

Jelentkezni az iskola titkárságán lehet, naponta 12 és 16 óra között. Szeretettel várjuk Önöket!



2019. november 23.

Köszönet

Köszönet

Kedves kollégák, tisztelt szülők és támogatók!

Duma Claudia édesanyjának, Radui Laurának a köszönő szavait szeretném tolmácsolni. Nemcsak tegnap köszönte hálásan és meghatottan a segítségüket, amikor megtudta az újabb gyűjtés eredményét, hanem ahányszor csak szerét ejtheti, mindig, minden beszélgetésünk alkalmából. Ezekből szeretnék idézni, hozzátéve a tegnapi üzenetet is:

„És ezt, hogy Ő megmaradt nekünk, az Istennek, és a drága sok, jó embernek kell megköszönnöm, százszor, milliószor! […] Mi nagyon sok mindent köszönünk az iskola összes tanárjának, osztálytársaknak, és úgy együtt az Ady Endre iskolának, diákok szüleinek! […] Ami jó, hogy csodás emberek vesznek körül bennünket, nélkülük semmi sem sikerült volna!



2019. november 21.

Nyílt napra várjuk az V.-es és IX.-es szülőket

Nyílt napra várjuk az V.-es és IX.-es szülőket Szeretettel várjuk a IV.-es, valamint iskolánk V.-es és IX.-es diákjainak szüleit a 2019. november 28-án, csütörtök délután 17-19 óra között megszervezendő nyílt napra az Ady Endre Líceumba. Lehetőség nyílik tanítási-nevelési tevékenységeink megismerésére, majd a pedagógusaink vezetésével végigjárhatják az iskolát. A szaktermekben beszélgetésre várjuk a szülőket, ahol egyúttal bemutatjuk azokat a felszereléseket, eszközöket, használt módszereket, melyekkel naponta dolgozunk. 
Pillantsanak bele Önök is gyermekeik, diákjaink mindennapjaiba!

2019. november 16.

Jótékonysági táncest volt Claudiáért

Jótékonysági táncest volt Claudiáért Jótékonysági táncestet szerveztek szombat este az Ady Endre Elméleti Líceumban: az esten befolyt összeget Duma Claudia, az iskola – ritka betegségben szenvedő – diákjának további gyógykezelésére fordítják.

2019. november 16.

Jótékonysági táncest Claudiáért

Jótékonysági táncest Claudiáért

2019. november 16-án, szombat este szeretettel hívunk minden kedves szülőt, volt adys diákot, támogatót az Ady Endre Elméleti Líceum és az iskola szülőbizottsága közös szervezésében megrendezésre kerülő JÓTÉKONYSÁGI TÁNCESTRE, melynek bevételével és a helyszínen összegyűjtött felajánlásokkal beteg diákunk, Duma Claudia további kezeléséhez járulunk hozzá. A kötetlen hangulatú, batyus, élő zenés, jótékonysági táncest  szombaton 19 órakor kezdődik.

Belépőket elővételben lehet igényelni az iskola titkárságán.  

Szeretettel várunk mindenkit!



2019. október 15.

Udvartakarítás - kaláka a szülőkkel

Udvartakarítás -  kaláka a szülőkkel

Péntek délután szervezte iskolánk szülői közössége idei első közös tevékenységét. A cél az iskolaudvar rendbetétele és kitakarítása volt. Mintegy 50 apuka és anyuka, tanárkolléga és diák gyűlt össze, számos eszközzel felfegyverkezve: jutott munka mindenkinek bőven, csattogtak a metszőollók, ágvágók, szorgoskodtak a seprűk, lapátok, fúrók, de még a hegesztőgép is.



2019. március 18.

Fejleszt vagy rombol? Okos eszközök. Pécsi Rita előadása

Fejleszt vagy rombol? Okos eszközök. Pécsi Rita előadása

Szeretettel várunk minden kedves szülőt, nagyszülőt, pedagógust, érdeklődőt pénteken, 2019. március 22 - én délután fél 4-től az Ady líceum dísztermébe, Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató bemutatójára, melynek címe Fejleszt vagy rombol? Okos eszközök. A függőség kialakulása és megoldásaink. A két részes, lebilincselő előadás napjaink egyik legtöbb gondolkodásra és aggodalomra okot adó témáját boncolgatja: adjunk, ne adjunk, mikor adjunk okos eszközöket csemetéink kezébe? Íme egy kis ízelítő:

· A képernyőzés és a fejlődő idegrendszer
· Életkorhoz illő használat?
· Hogyan válik valaki függővé?
· A Patkány Hotel kísérlet
· Közösségi média: kapcsolat, vagy illúzió?
· Van védelem? Tanítható?
· Mire való a gép? Mire való az agy?



2019. február 25.

A huszadik szülői bált szervezték meg az Adyban

A huszadik szülői bált szervezték meg az Adyban

Lédával a bálban elnevezéssel szervezték meg szombaton a huszadik szülői bált a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban. A rendezvénynek ezúttal is volt jótékonysági vonzata is, a XI. A osztályos Duma Claudia részére szerveztek ugyanis gyűjtést.

/www.biharinaplo.ro/cimlap/2019/02/24/szuloi-bal-az-adyban-8.biharinaplo

http://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/02/24/a-huszadik-szuloi-balt-szerveztek-meg-az-adyban.biharinaplo



2019. február 18.

Lédával a bálban - Meghívó jelmezes szülői bálra

Lédával a bálban - Meghívó jelmezes szülői bálra

Szeretettel hívjuk a kedves szülőket, volt adys diákok szüleit, kedves érdeklődőket az Ady Endre Elméleti Líceum Lédával a bálban elnevezésű szülői báljára, melyet 2019. február 23-án, szombaton 19 órai kezdettel tartunk az iskola dísztermében. Vidám műsorral az iskola diákjai fognak kedveskedni. Akinek ötlete és kedve van, kérjük, öltözzön korhű jelmezbe.

A legötletesebb, legérdekesebb jelmezeket jutalmazzuk. Közben tombolavásárra és a hagyományos tortakóstolásra is sor kerül.  Zenél a President együttes.

Jelentkezni az iskola titkárságán lehet, naponta 12 és 16 óra között. Szeretettel várjuk Önöket!

A bálon súlyosan beteg diákunk, a sürgős csontvelő átültetésre szoruló, XI. A osztályos Duma Klaudia részére szervezünk gyűjtést.

Szeretettel fogadjuk felajánlásaikat.



2019. január 24.

A leggyengébb láncszem - avagy ÉLETED egyetlen esélye ÉTELED - Staharóczky Noémi előadása szülőknek

A leggyengébb láncszem - avagy ÉLETED egyetlen esélye ÉTELED - Staharóczky Noémi előadása szülőknek

Staharóczky Noémi táplálkozási tanácsadó tart meglepetés-kóstolóval egybekötött előadást szülőknek, nagyszülőknek és minden érdeklődőnek az Ady Endre Líceum dísztermében 2019. február 12- én, 18 órától. A találkozót interaktív beszélgetés és az egészséges, fiatal generáció táplálkozására vonatkozó praktikus tanácsok teszik színesebbé, melyek segítenek eligazodni a XXI. század információ- és készterméközönének áradatában.

 



2018. december 07.

Nyílt nap

Nyílt nap

December 6-án újra nyílt napot tartottunk iskolánkban. Ilyenkor a kezdő (5. és 9.) osztályosok szüleinek alkalma nyílik bepillantani az iskola belső világába,  megismerni a különbőző szaktermeket, laboratóriumokat, a könyvtárat, és nem utolsó sorban a gyermekük osztályában tanító tanárokat. 

https://www.biharinaplo.ro/cimlap/2018/12/09/szulocsoportok-korutjai-az-adyban.biharinaplo

http://www.biharinaplo.ro/helyi/2018/12/09/szulocsoportok-korutjai-az-adyban-2.biharinaplo



2018. január 27.

Hagyományos szülői bál az Adyban

Hagyományos szülői bál az Adyban

A hagyományos forgatókönyv szerint zajlott az idei, a 19.  szülői bál is. Az est első felében diákok léptek fel zenés-táncos produkcióikkal. A műsor után kezdődött az igazi báli mulatság, melyre sok szülő és néhány tanár jelmezt is öltött, és a Sanzon együttes zenéjére ropták a táncot hajnalig. Közben tombolahúzás és jelmezfelvonulás is volt, illetve meg lehetett csodálni  (és vásárolni) a szorgos anyukák tortakompozícióit. 

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2018/01/28/hagyomanyos-szuloi-bal-az-adyban.biharinaplo



2018. január 16.

Meghívó jelmezes szülői bálra

Meghívó jelmezes szülői bálra

Szeretettel hívjuk-várjuk a kedves szülőket, volt diákokat és azok szüleit, valamint az iskola támogatóit a január 27-én este 8 órakor kezdődő farsangi bálra. Vidám műsorral iskolánk diákjai szolgálnak.

Akinek kedve és ötlete van, kérjük, öltözzön jelmezbe az álarcosbálra. A legleleményesebbeket, legérdekesebbeket  jutalmazzuk. Ha egy-egy osztály szülői közössége közösen talál ki és ölt jelmezt, ők külön jutalomban részesülnek.

A farsangi bálon a szülőknek tortakiállítást hirdetünk, melyre csak természetes alapanyagú, házi készítésű tortával lehet benevezni. A jutalom sem marad el: a legötletesebb tortakészítők  meglepetés-ajándékban részesülnek. Szeretettel fogadjuk, ha tombolatárgyakat küldenek be. 

Harapnivalót, ásványvizet, üdítőt, kávét biztosítunk. A jó hangulatról és zenéről a Sanzon együttes gondoskodik.

Érdeklődni és belépőt váltani január 15-e után az osztályfőnököknél és az iskola titkárságán (0259431706) lehet, naponta 8 és 16 óra között.



2017. december 07.

Nyílt nap volt a váradi Ady Endre Líceumban

Nyílt nap volt a váradi Ady Endre Líceumban

Az adys ötödikes és kilencedikes, valamint Várad más tanintézményeiben tanuló negyedikes diákok szülei látogattak el a nyílt napon az iskolába, hogy közelebbről is megismerkedjenek az itt folyó oktatási-nevelési tevékenységekkel. A szülők, nagyszülők az iskola dísztermében gyűltek össze, ahol Vad Márta igazgatónő köszöntötte őket.

Bővebben



2017. október 29.

Ismét sikere volt a suli-bulinak

Ismét sikere volt a suli-bulinak

Az indiai világversenyen 10. helyen végzett robotos csapatunk idei Costa Rica-i útjának támogatása volt a fő célja a szombat esti kötetlen hangulatú rendezvénynek. 



2017. október 24.

Meghívó suli–bulira

Meghívó suli–bulira

Szeretettel hívjuk-várjuk a kedves szülőket, volt diákokat és azok szüleit, az iskola támogatóit az október 28-án, szombat este 19 órakor kezdődő, kötetlen hangulatú, batyus, farmeres, táncos, jótékonysági suli-bulira. A líceum és az iskola szülőbizottsága által közösen szervezett jótékonysági rendezvénnyel a World Robot Olimpiad nemzetközi döntőjére újra kijutott diákcsapatunk Costa Rica-ba utaztatásához járulunk hozzá. Bemutatkozik a nemzetközi döntős robotos csapat, vidám műsorral iskolánk diákjai szolgálnak.

Figyelem! Fődíjként egy kétszemélyes, 3 napos kirándulást sorsolunk ki Prágába és Pozsonyba, a karácsonyi vásárra, a Galatea Travel jóvoltából. Ne hagyják ki a lehetőséget!

A jó hangulatról és zenéről az Elit együttes gondoskodik. Ha többen szeretnének együtt asztalt foglalni, kérjük, jelezzék az osztályfőnöknél vagy a titkárságon, kinek a nevére és hány személyre.

Érdeklődni és belépőt váltani az iskola titkárságán (0259431706) és az osztályfőnököknél lehet, naponta 8 és 16 óra között.



2017. szeptember 24.

Meghívás iskolai szülői értekezletre

Szeretettel hívjuk és várjuk a tisztelt szülőket a szerdán, 2017. szeptember 27-én 17 órától tartandó iskolai szintű, évkezdő szülői értekezletünkre, melyre a díszteremben kerül sor. 

Közvetlenül utána a Reprezentatív Szülői Bizottság első megbeszélésének ad helyet a 104-es terem. Ide is szeretettel várunk minden, az iskola ügyei iránt érdeklődő, segíteni szándékozó szülőt.



2017. március 29.

Udvarszépítés – együtt a szülőkkel

Udvarszépítés – együtt a szülőkkel

Gyönyörű napsütés, zsíroskenyér, friss retek, zöldhagyma és töretlen munkakedv jellemezte a péntek délutánt.

Köszönet minden kedves szülőnek, aki idejét, energiáját és jókedvét hozta el a pénteki kalákára. Találkozunk az udvar avatóünnepségén csütörtökön, április 6-án, délután fél 3-kor. Szeretettel várunk mindenkit!



2017. március 21.

Itt a tavasz – meghívás kalákára

Itt a tavasz – meghívás kalákára Szeretettel hívjuk és várjuk a segítőkész szülőket és kollégákat március 24-én, pénteken délután 4 órától az iskola udvarára. Kitavaszodott, itt az idő befejezni az ősszel elkezdett munkákat. Még egy kis festegetés vár ránk, és felavathatjuk a felújított szabadidős sarkot. Szép időnk lesz, szeretettel várunk mindenkit péntek délután az udvaron.

2017. március 16.

A szépség belülről fakad – tartalmas előadás nőnap alkalmából

A szépség belülről fakad – tartalmas előadás nőnap alkalmából

Március 6-án, a szülőbizottság szervezésében népes közönséget sikerült megszólítani: sokan eljöttek Sztaharoczky Noémi nutricionista előadására.

 



2017. február 27.

A szépség belülről fakad – A nők egészségének védelméről

A szépség belülről fakad – A nők egészségének védelméről

A nagyváradi Ady Endre Líceum szülőbizottsága tisztelettel és szeretettel meghívja Önt 2017. március 6-án 18 órától a

A szépség belülről fakad

Megfelelő ételekkel a nők egészségének és szépségének érdekében

című előadásra, mellyel a nőknek (tanárnőknek, édesanyáknak, nagymamáknak) szeretnénk kedveskedni a közelgő nőnap alkalmából. Szeretettel várunk minden érdeklődőt az előadásra, amelyen a meghívott előadó Staharócky Noémi (táplálkozási tanácsadó).

 



2017. február 04.

Farsangi bál volt az Adyban

Farsangi bál volt az Adyban

A nagyváradi Ady Endre Líceum szülői közössége, az intézmény pedagógusai, valamint volt és jelenlegi diákok részvételével hangulatos álarcosbált szerveztek szombaton este az intézmény dísztermében. A farsangi időszak által diktált általános báli hangulat mellett az iskola közösségének számos egyéb oka is volt a jókedvre és ünneplésre.

http://www.reggeliujsag.ro/farsangi-bal-volt-az-adyban/



2017. február 03.

Szülői bál - promo




2017. január 29.

Meghívó szülői bálra

Meghívó szülői bálra

Szeretettel hívjuk-várjuk a kedves szülőket, volt diákokat és azok szüleit, az iskola támogatóit a február 4-én este 8 órakor kezdődő álarcosbálra. Vidám műsorral iskolánk diákjai szolgálnak.

Akinek ötlete és kedve van, kérjük, öltözzön jelmezbe az álarcosbálra. A legötletesebbeket, legérdekesebbeket  jutalmazzuk. Ha egy-egy osztály szülői közössége közösen talál ki és ölt jelmezt, ők külön jutalomban részesülnek.

A farsangi bálon a szülőknek tortakiállítást hirdetünk, melyre csak természetes alapanyagú, házi készítésű tortával lehet benevezni. A jutalom sem marad el: a legérdekesebbek meglepetés ajándékban részesülnek. Szeretettel fogadjuk, ha tombolatárgyakat küldenek be. Figyelem! Fődíjként egy kétszemélyes, 3 napos kirándulást sorsolunk ki Velencébe, Olaszországba! Ne hagyják ki a lehetőséget!

Harapnivalót, ásványvizet, üdítőt, kávét biztosítunk. A jó hangulatról és zenéről a President együttes gondoskodik.

Érdeklődni és belépőt váltani az iskola titkárságán (0259431706) és az osztályfőnököknél lehet, naponta 8 és 16 óra között.



2016. december 07.

Legyenek egy pár órára Önök is adysok!

Legyenek egy pár órára Önök is adysok! Legyenek egy pár órára Önök is adysok!
Nyílt nap az Adyban
Szeretettel várjuk a IV.-es és iskolánk V.-es és IX.-es diákjainak szüleit a 2016. december 7-én, szerdán délután 17-19 óra között megszervezendő nyílt napra az Ady Endre Líceumba. Megismerhetik tanítási- nevelési tevékenységeinket, majd a pedagógusaink vezetésével végigjárhatják az iskolát. A szaktermekben beszélgetésre várjuk a szülőket, ahol egyúttal bemutatjuk azokat a felszereléseket, eszközöket, használt módszereket, melyekkel naponta dolgozunk. 
Pillantsanak bele Önök is gyermekeik, diákjaink mindennapjaiba!

2016. november 11.

Kaláka a szülőkkel

Kaláka a szülőkkel November hónap folyamán több alkalommal találkoztak az iskola udvarán a lelkes és igen ügyes kezű, szorgos szülők. A kauflandos pályázat keretén belül közösen szépítgettük az iskolaudvar egyik felújított sarkát. 
Köszönet mindenkinek, aki segítségével hozzájárult, hogy egyre szebb, barátságosabb legyen az iskolánknak ez a sarka.
Folytatás márciusban!

2016. november 01.

Suli-buli

Szeretettel várunk minden kedves szülőt és diákot november 12-én, szombaton este egy adys suli-buliba, melyet a robotverseny nemzetközi döntőjére, Indiába kijutott diákjaink utaztatására szervezünk. Részletek az alábbi meghívón. Suli-buli meghívó


Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad