Mi újság, Ady? – iskolaújság


Az Ady Endre líceum iskolaújságja több évtizedes hagyományra tekint vissza. A 80-as években még az Alexandru Moghioroş, majd 5-ös számú Ipari Líceum nevet viselő iskola Diákszó néven működtetett újságot, mely igen terjedelmes, könyv formátumú lapja volt a diákságnak. A 90-es években új korszakába lépő intézmény tovább folytatta a diákújságírás hagyományát, és Adyli néven jelentette meg időszaki kiadványát, mely 2016-ban a Mi újság, Ady? nevet vette fel. A különböző korszakok iskolaújságjainak közös vonása, hogy szerkesztői olyan lelkes, az iskolai életben aktív szerepet vállaló IX-XII. osztályos diákok, akik szívesen gyakorolják az újságírás „mesterségét”, és vállalkoznak arra, hogy különböző sajtó- és egyéb műfajokban is kipróbálják magukat. Tanári ösztönzésre egyre kevesebb az internetről átvett anyag, és egyre több a saját, valóban az iskolai aktivitásokról szóló, igazi újságírói munkát tükröző írás: vezércikk, interjú, tudósítás, vers–és könyvajánló, saját szépirodalmi alkotás. Az újságírói szerepek is elkülönültek: a főszerkesztő mellett ott vannak az egyes rovatok szerkesztői, a korrektor, a tördelőszerkesztő, a borítólap tervező is. A tartalom mellett a formára, külalakra is gondot fordítanak a szerkesztők: a lapszámok – lehetőség szerint – színes formátumban jelennek meg. A lap színvonalát emeli, hogy 2016 nyarától az időszaki kiadványok nemzetközi azonosítójával, azaz ISSN-számmal ellátott, mely lehetővé teszi a kiadvány pontos beazonosíthatóságát, az adatbázisban való visszakereshetőségét. Az újság egyelőre harmad-negyedévente jelenik meg, körülbelül 100 példányban.

Kirkósa Enikő



2018. május 14.

Mi újság, Ady?! – tavaszi szám

Mi újság, Ady?! – tavaszi szám 9-10. osztályosok cserediák-programjai, színházi élmények, 11. osztályosok által szervezett "egészségnap", 12.-esek maturandusavatója, adys rockegyüttes dobosával készült interjú, lírai gondolatok az árnyékkert fájáról, novella az önmagunkra találásról - mindezekkel és az iskola szakosztályainak bemutatásával"hívogatja" az újság  tavaszi száma a leendő kilencedik osztályosokat.   

2018. január 23.

Diákújságírók képzése

Diákújságírók képzése

Az iskolaújság szerkesztőségének két tagja, Dézsi Kinga (9.F) és Drăgan Anna (9.D) a Mi újság, Ady?! legutóbbi, decemberi számával pályázva részvételt nyert a Teleki Oktatási Központban, Szovátán megrendezett diákújságírói szaktáborba. 

 



2017. december 24.

Mi újság, Ady?! – karácsonyi szám

Mi újság, Ady?! – karácsonyi szám A karácsonyi ünnepkör jegyében készült az iskolaújság idei utolsó száma. Mikulás-buli, az ünnepi mézeskalács eredete, karácsonyi zeneajánló, a karácsony előkészületeihez kapcsolódó vicces statisztika, illetve az ünnep hangulatához is hozzájáruló hóhullás, a hópelyhek mítosza is bekerült ebbe a számba. Az ünnepvárás témája mellett ezúttal is olvasható még interjú, valamint báli, színházi és filmes beszámoló is. A szerkesztők ezzel a számmal kívánnak minden kedves olvasónak örömteli, szép ünnepeket!

2017. november 14.

Mi újság, Ady? Különkiadás

Mi újság, Ady? Különkiadás Az iskolában magvalósult "zöld projektről" szól a Mi újság, Ady különszáma. A projekt megvalósítási fázisairól, az ezzel járó munkákról és az eredményről számolnak be a diáktanácsosok az újság "zöld számában."

2017. november 14.

Mi újság, Ady?! – 2017. Ősz

Mi újság, Ady?! – 2017. Ősz Az iskolaújság idei első száma új szerkesztőséggel és új koncepcióval jelent meg. A szerkesztőség tagjai nagyrészt kilencedikes és tizenegyedikes diákok, akiknek nem titkolt szándékuk, hogy az évente négy alkalommal megjelenő kiadvány teljes mértékben az iskolai élet mindennapjait, a diákok változatos tevékenységeit, önálló alkotásait mutassa meg, és  újdonságként  a tanáraikat is megszólítsa. 

2017. november 14.

Mi újság, Ady?!

Mi újság, Ady?! Az iskolaújság 2016/17-es tanévi utolsó száma tavasszal jelent meg. Mivel a szerkesztőség nagyrészt tizenkettedikesekből állt, ezért a ballagás, a bankett, az érettségire való felkészülés a szerkesztők minden idejét lefoglalta, így nyáron nem jelent meg újabb szám. A tavaszi szám főként verseket, novellákat tartalmazott, illetve a búcsúzó végzősök tanácsait az ittmaradók számára.


© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad